Hajnövesztés? Hairburst – Kipróbáltuk!

A hajnövesztés folyamatát, annyi titok és biztos tipp övezi, hogy talán tudjátok, hogy mire gondolok ha azt mondom, hogy ez egy szélmalomharc…

Sose voltam az a bizonyos aranyhaj típus, és nem is volt igazán, nagyon hosszú hajam se, ami kislányként nem is foglalkoztatott komolyabban, viszont egy bizonyos kor után, az ember lányát nem csak a körülötte lévő világ kezdi el egyre jobban érdekelni, hanem a külseje is. Így kerültem én is bele abba a bizonyos spirálba, aminek az egyik örökös alappillére a hajnövesztés volt, és ebben pörgök még most is, bár kicsit kisebb sebességgel.
Megszámolni is nehéz, hogy hányféle terméket kipróbáltam már, a szép és hosszú haj érdekében: a tabletták (mindenféle árkategóriában), ricinus olaj, többféle hajszesz, sok-sok bebugyolált fejű este és még annál is több internetes tipp után, kicsit megakadtam. Nehéz belátni, de a “növesztem a hajam” mondás  rám nem annyira igaz, de azt gondolom, túlélem :].

Zárójelesen megjegyezném azért, hogy nálam a “mindig vágni kell belőle, és akkor gyorsabban nő” bölcselet se vált be! Egy időben imádtam fodrászhoz járni, és rendszeresen látogattam is őket, aztán meguntam azt, hogy a végeredmény csak részleteiben fedte azt a képet ami bennem tervként élt, és valahogy mindig okosabbak voltak azzal kapcsolatban, hogy én ugyan mit is szeretnék. Pedig több szalonban is voltam, és én tényleg próbáltam jó vendég lenni, de nem ment, így feladtam!
Az arany középút pedig az lett, hogy manapság 4-5 havonta eljárok egy gyors egészségügyi vágásra – mert hát azért a hajvasalótól, és a hajsütővastól is képtelen vagyok elválni, a velük való kapcsolat viszont, elég macerássá varázsolja a hajvégeket, így kénytelen kelletlen ha menni kell, hát menni kell.

Untitled

A Hairburst termékére véletlenül akadtam rá, és úgy gondoltam, hogy mivel látványos változásokról számoltak be sokan, így adok egy esélyt a dolognak, hátha megtörik a jég, és az én “nőni képtelen” hajam is megadja magát, és az eredmény centikben is mérhető lesz majd.
Az adagolás nagyon egyszerű volt, két tablettát kellett minden reggel bevennem, ami számomra a legideálisabb időpont, hiszen ekkor veszem be az aznapi vitamin adagomat is.

A képeket nem akartam kihagyni, hiszen fontos a szemléltetés, de esetemben a változás, azt kell mondjam: nem annyira feltűnő – hiszen mint mondtam a hajnövesztés nálam egy elég lassú folyamat- , viszont valami elkezdődött, és újra visszatért a remény belém azzal kapcsolatban, hogy igenis léteznek még olyan úgymond csodaszerek amik nem csak ígérgetnek, hanem a hangzatos marketing mögött igazságok is vannak.
Eredmény? Körülbelül fél- és egy centi közti előrelépés történt, továbbá elmúlt a hajhullás, és erősebb, fényesebb lett a hajam, és könnyebben kezelhetővé vált tincseket kaptam, ami jelentősen csökkentette a vasalásra szánt percek számát, így “lassult” a töredezés is. Őszintén megvallva elég szkeptikus voltam, hiszen eddig nálam szinte semmi se vált be, szóval nagyon örülök annak, hogy a hajam új életre kelt, és végre van egy kis fény az alagút végén, így biztosan nem hagyom abba a kezelést.
Milyen összetevőkből áll? Szelén, cink, hialuronsav, kalcium és folsavBiotin, MSM, Kollagén, BCAA & Szilícium, B-komplex vitaminok, vitamin A, C & D.

Csak ajánlani tudom nektek is, ugyanis egy-egy tabletta olyan összetevőket tartalmaz, amik a hajnövekedéshez elengedhetetlenek, viszont nem feltétlen visszük be a szervezetünkbe a mindennapok során. A természetes alapoknak hála, pedig nem kell félned egy esetleges allergiás reakciótól se.

Érdekel? Akkor látogass el a HAIRBURST oldalára, és válogass a különféle csomagok közt.

 

Bármilyen kérés, óhaj, sóhaj esetén írj a kerubinabmb@gmail.com címre, vagy….

…a következő helyeken megtalálsz
Facebook  Twitter  Instagram  Tumblr  Lookbook

 

Reklámok