Esti gondolatok – Érzékszervek nélkül mit érünk?

Mit tennél akkor ha egy nap arra ébrednél, hogy valamelyik érzékszerved nem működik már?

Pár héttel ezelőtt láttam egy filmet (Perfest Sense) ami elgondolkodtatott.
Minden egyes ilyen alkotás és tapasztalat után azt látom, hogy valahol a lélek tényleg minden, mindegy hogy milyen a körítés.
Ezzel a lélekkel születünk és ez adja a belső értékeink javát, felnőve változik a külsőnk, az a váz amit a külvilág felé mutatunk, szelektív hallással látjuk el magunkat, hogy ne kelljen olyan dolgokkal és emberekkel foglalkoznunk akik nem érdekelnek minket; formálódik az ízlésünk ízek terén; és a különféle illatok is más-más reakciót váltanak ki belőlünk. Az a tiszta lap amit magunkkal hozunk, újabb és újabb dolgokkal színeződik be, és egészül ki ahogy telnek az évek. És ez így van rendjén, mégis néha elfelejtjük azt, hogy mi a fontos, mi számít és mennyire mulandó az amit látunk.

_

A szerelem min alapszik? Az külsőn vagy a belsőn? Azon a kémián ami két ember közt elindul, minden ok és indok nélkül?
Gondolkodtatok már azon, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy minden egyes porcikánkkal érzünk? Látjuk a napfelkeltéket, a tájakat; érezzük az élet különleges és csodálatos ízeit; halljuk a zenét, a város zaját?!
Ha valami szerencse (igen ez a mai világban már igenis az) folytán egészségesen születtünk erre a világra, akkor elképzelni se tudjuk azt, hogy milyen lehet ezen fő ingerek nélkül élni. Álszentség nélkül mondom, hogy sokszor a hálánkról szóló képzeletbeli listára se kerülnek fel ezen dolgok. Mindenkinek természetes valahol hogy lát, hall, tapint, érzékeli az illatokat és ízlel.

sense
A filmben minden egyes ilyen “csapást” egy látványos és eléggé szélsőséges összeomlás előz meg. Ami már egyfajta intő jel a bekövetkező tragédiára, hiszen ki ne élné meg ezt annak?
Mindent kézhez kapunk és nem tulajdonítunk nagy jelentőséget az apróságoknak, mégis ha érezzük ezen kényelem vesztét rögtön pánikba esünk és két kézzel küzdünk valami olyanért ami korábban a mindennapok alapkelléke volt.
Bele se gondolunk abba, hogy ha ez megszűnne mennyi mindentől esnénk el, és az érzékszervek folyamatosan fogyatkozásával egyetemben, az újratervezés játszaná a főszerepet az életünkben. Mindent elölről kéne kezdeni, hiszen számtalan állás szűnne meg a hallás és az ízlelés elvesztésével, a látásról ne is beszéljünk. Mégis valahogy megoldanánk, hiszen nem lenne más út, sokaknak sajnos nem is létezik más opció. Szépen lassan képesek lennénk rá, és megtanulnánk úgy élni, hogy ismét komfortosan érezzük magunkat a bőrünkben, és jöhet bármennyi törés, ahogy az ember már évezredek óta működik, szépen lassan mindenből felállnánk, még akkor is ha most ezt jelen esetben lehetetlennek tartjuk.

Ahogy a filmben látható szerelmespár is így tesz és minden egyes érzék elvesztése után, megpróbálja értékelni és használni azokat amik még maradtak. És mi lesz mikor mind elfogy? Amikor már nem látjuk a szépségét, nem halljuk a nevetségét, nem érezzük az illatát? Akkor maradnak azok az erős érzések amik bennünk dolgoznak.
Hiszen az élet is valahol mindig erről szól, hogy az idővel vesztünk szépségünkből, egyre idősebbek leszünk, romlik a látásunk, hallásunk, de a belső értékek mit sem fakulnak. Hiszen egy dolgot nem vehet el tőlünk az idő múlása, sem a különféle csapások, ez pedig nem más mint a mi belső egyedi, különleges kincsünk: a lelkünk, ami valahol tényleg mindennek a kezdete és a vége…

A lélek rovat többi cikkét ITT olvashatjátok

Továbbá még a következő helyeken megtaláltok
Facebook  Twitter  Tumblr  Lookbook

Reklámok