A rég elfeledett hála és a bátorság története

Hányszor halljuk azt a mondatot, hogy “egyszer élünk….”….

Az élet egy szomorú “lépése” alkotta a mai írásomat, ami igazából csak gondolatok sora, de úgy érzem, hogy ezeket ismét le kell írnom.
Sokszor volt már téma a “hála művészete”, de úgy gondolom nem lehet elégszer elmondani ezt sem mert nem.

____________

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a háláról és hajlamosak vagyunk mindig, de mindig elégedetlennek lenni. Bizonyos dolgokat pedig teljesen alapértelmezettnek veszünk.
Pedig nem is látjuk hogy milyen kincs birtokában vagyunk, nem is tudjuk mekkora szerencsénk van minden egyes nappal amit itt tölthetünk (remélhetőleg egészségeben).
Hiszen újabb élmények, érzések érnek minket. Ez egy folytonos tanulás, tapasztalás ami pedig percről-percre formál minket.

Olyan apró gondokon akadunk fenn amiken nem kéne, olyan dolgokra akasztjuk rá a probléma jelzőt ami egyébként semmiség. A mi kis világunkban lehet szerepe van, egy elküldött ám nem megválaszolt üzenetnek, de ha az egészet nézzük akkor ez egy apró kis semmiség. Hol számít az a való életben, hogy valaki nem ír nekünk? Sehol! Hol számít az, hogy éppen nincs egy göncünk se amit felvegyünk? Sehol! És az, hogy valaki megelőzött a sorban? Sehol!
Egészségben élünk, mindenünk megvan ami érték….Nem a pénz számít és nem is mások véleménye, hanem azok a kincsek amiket társadalmi hovatartozás nélkül kaptunk a sorstól. Ez a piszkos nagy szerencse és nem más!
Minden ami ezek mellé jön, az csak a saját utunk és erőnk függvénye, hogy mennyire küzdöttünk elismerésekért, munkáért, egy iskola elvégzéséért, mennyire voltunk szorgalmasak, talpraesettek és a többi…..

hála

Mert majd az élet oszt egy olyan lapot (lehet az csak egy kisebb törés hatására is), hogy azzal felrúg mindenféle néhol felszínes és jelentéktelen fontossági sorrendet, és egy olyan látásmódot ad a kezünkbe amitől idővel majd többek leszünk, és ha szerencsénk van akár átvitt értelemben több életünk lesz, hiszen minden egyes nap nagyobb tartalmat kap.
És elkezdjük másként látni a minket körülvevő világot, az embereket, a tájakat, a különféle élethelyzeteket és minden rosszban meglátjuk azt az apró kis jót, amitől a gond többé már nem lesz gond, csak éppen egy megoldandó helyzet.

Ám az esetek nagy részében sajnos mindig kell egy törés ahhoz, hogy eltűnjön a köd a szemünk elől, hogy mi magunk jöjjünk rá arra, hogy ez eddig sok-sok hasztalan teher sodrásában éltünk.
Visszatekintve, tisztán már látjuk hogy: mennyi negatív blokkal tartottuk keretek közt magunkat, mennyi mindentől féltünk oktalanul és mennyiszer nem éltünk amikor élni lehetett volna. Elszalasztott utak, vallomások; ki nem mondott szavak, mondatok; elvesztegetett percek amikor a félelem szorításából nem mertünk kiszakadni, mert valami mindig visszahúzott….
Mindig ott volt a másik opció lehetősége, de nem éltünk vele a “mi lesz ha…” érzete miatt.
Ezeket kell elhagyni és merni, tenni, lépni és élni, és nem bűnbakokat keresni akikre rá lehet pakolni a ránk mért csapás egy darabját, mert a mi helyzetünk attól még változatlan marad, csak maximum ott lelki téren hoz ideig-óráig megnyugvást. Az meg valljuk be…értelmetlen!

És ami a legfontosabb: szívből élni, mert repül az idő! Nem sajnálni a kiadásokat (pénz, energia) olyan élményekért amik mindig velünk maradnak, nem szégyenkezni megtett lépésekért, kimondott dolgokért. Majd a sors takarít utánunk ha úgy kell.
A negatív dolgok pedig sok-sok munkával pozitív fényt kapnak, hiszem azt, hogy kellő magunkba vetett hittel és türelemmel bármire képesek vagyunk azért, hogy 24 órába akár 48 óra élményei férjenek bele.

Éljünk úgy és addig ameddig csak lehet, és a hála érzését egy percre se felejtsük otthon, sosem.
Mert vannak olyan emberek akik sokkal kevesebb időt kapnak és mégis irigylésre méltó optimizmussal és erővel élnek meg minden egyes napot, és küzdenek ameddig csak küzdeni lehet és még azon is túl…

xxxooo
kerubina

Advertisements