A megfelelés ingoványos talaján haladva…

Az élet számos területén kell megfelelünk, ami körülbelül a születésünkkel egy időben kezdődik és ezzel úgy gondolom nem mondok semmi újat…

Életünket ezek a láthatatlan, mégis fontos elvek befolyásolják nap mint nap.

Az első komolyan próbatétel ami túllép a barátok és a családok körén, az a munkahely, ahova az esetek többségében addig számunkra ismeretlen emberekkel kerülünk egy légtérbe, és talán ez az a közeg ahol a leginkább szükséges a vonalon maradni, és az íratlan szabályoknak megfelelni. A főnökökkel és a munkatársakkal természetesen idővel a kapcsolatunk is formálódik, mégis munkahelyi keretek között azért megmarad az a fajta formalitás, aminek meg kell felelni. Sokan itt kerülnek igazán először olyan konfliktus hullámba amely hatására idővel, leginkább a kiégés lesz terítéken.
Ennyit pedig semmi se ér, mert mindenkinek megfelelni nem lehet, viszont egy olyan hely ahol a csiszolódás és a beilleszkedés hosszútávon se hoz bimbózó eredményeket, az lehet nem a megfelelő közeg számunka.

Ezeken túllépve pedig mind közül a legfontosabb az, hogy megfeleljünk azoknak akik minket szorosabban körülvesznek, akikkel a kölcsönösen megszavazott bizalom, szövetség élénken él és működik….a család és a barátok! A szülők természetesen egy bizonyos kor után – azért titkon még mindig a legjobb utat és döntéseket remélve – a megszokott sablonszerű mondat kíséretében (“Úgy szeretlek ahogy vagy”), elfogadják minden rigolyánkat, ballépésünket. Az görcsös megfelelési vágy feléjük pedig bennünk is arany középútra lel és bár örökre sohasem tűnik el, mert egy apró kis fakkba kerülve ott legbelül. végigkísér minket a saját magunk által választott utunkon, abban a titkos reményben, hogy idővel ők is majd büszkék lesznek ránk.

tumblr_n6xwbxQNHx1qkww7to1_500

A barátaink már valamilyen szempontból a keményebb dió kategóriába tartoznak. Életünk során, az iskolaváltások, költözések és új munkahelyek által, egyre több emberrel ismerkedünk meg, és ezzel egyenesen arányosan barátságok kötődnek. Melyeknek nagy része a feledés homályába merül, de a mások fele viszont egy életre szóló szövetséget jelenthet. Ez a szövetség pedig rengeteg lemondással és megalkuvással jár, hiszen valahol a megfelelési vágy erről is szól. Amit pedig mindannyian jól tudunk, nem lehet mindenkinek az év 365 napjában a kedvére tenni. És ez a szerelemmel sincs másként!

Vajon elérünk az életünknek azon pontjára amikor nem kell azon elmélkednünk egy percig sem, hogy most éppen ki az akinek ma valami kis apró mozzanattal, szóval nem tettem a kedvére? Vagy míg élünk tanulunk és formálódunk?
Vajon mikor jutunk el oda és arra a pontra, hogy az önmagunknak való megfelelés kerül annak a képzeletbeli listának az első sorába, és csak utána kezdünk el azon agyalni, hogy most merre tovább?
Ha elérünk oda, hogy elkezdjük látni a tükörben, azt a valakit akit korábban elképzeltünk mint reális énkép magunkról, akkor sokkal könnyebb lesz kezelni ezeket a görcsös kényszereket is. Hiszen tudjuk mi magunk rajzoljuk meg a saját határainkat, elvárásainkat, és megpróbálhatjuk majd azt úgy és akként formálni, hogy saját magunk és a minket körülvevő személyek számára is ideális legyen.

xxxooo
kerubina

A lélek rovat többi cikkét ITT olvashatjátok

Továbbá még a következő helyeken megtaláltok
Facebook  Twitter  Tumblr  Lookbook

Advertisements