Jackie Kennedy Onassis idén lenne 85 éves

Teljes nevén Jacqueline Lee Bouvier Kennedy Onassis pár napja lett volna 85 éves…

Az Egyesült Államok egyik legismertebb First Lady-je 1929. július 28-án született Southamptonban, egy módos család első gyermekeként.
A főiskola első két évét a Vassarben töltötte (New York – Poughkeepsie), majd 1949 és 1950 között a franciaországi Grenoble-, majd a Sorbonne egyetemen tanult. Az Államokba visszatérve 1951-ben a George Washington Egyetemen diplomázott francia irodalomból.

PX 81-32:51

Young belt

Ezután a Washington Times-Herald-nál kezdett el dolgozni, ekkortájt még John Husted tőzsdeügynök jegyese volt.
1952. május 8-án egy közös barátjuk vacsoráján mutatták be őket egymásnak, John F. Kennedy-vel. Majd 1953. szeptember 12-én a newporti, a Szent Mária templomban mondták ki a boldogító igent.
Először virginiai McLeanben telepedtek le, ám házasságuknak különféle próbákat kellett kiállnia – Kennedy nőügyei, Jackie vetélése és a többi -, így egy ideig külön is éltek, majd a békülés után Georgetownba költöztek és 1957-ben megszületett első gyermekük Caroline, majd 1960-ban John.
1960. november 8-án tartott választásokon  John F. Kennedy legyőzte a republikánus Richard Nixont, így az Egyesült Államok elnöke lett…..

mk52bc8007

Jackie pedig innentől fogva visszavonhatatlanul reflektorfénybe került, így a negatív hullámok se kerülhették el, például sokat kritizálták drága ízlését, vagy éppen azt, hogy előszeretettel hordta francia tervezők kreációit.
Mindezek ellenére szerette a nép, és az amerikai történelem legfiatalabb First Lady-jeként, egy új színt és hullámot vitt a Fehér Házba férjével együtt, egy olyan időszakban amikor a hidegháború még mindig tombolt Kelet és Nyugat közt.
Nem csak egy bábu volt férje mellett, hanem egy tanult, talpraesett nő is, aki folyékonyan beszélt spanyolul, franciául és olaszul.

1963. november 22-én egy Dallasban elkövetett merénylet során az elnököt olyan súlyos lövések érték, hogy a kórházba szállítás se tudtak már segíteni rajta…
Jackie megözvegyült, de erejét ezt se vehette el tőle, bátran és méltósággal viselte a rá mért csapást és egy egész nemzet példaképévé vált. Egy éven át szinte semmilyen hivatalos eseményen sem jelent meg. Gyászolt, és csendben, nyugalomban nevelte gyermekeit, távol attól a reflektorokkal, kamerákkal teli világtól amiben korábban éltek és amitől talán mindig is messzi vágyott.
1968-ban házasságot kötött egy 68 éves görög hajómágnással Aristotele Onassis-szal. A legtöbb időt a férj szigetén Szkorpiosz-on töltötték, ám kapcsolatuk cseppet sem volt felhőtlen, válásukat Onassis 1975-ben bekövetkezett halála gátolta csak meg. Ekkor Jackie New York-ba költözött és könyvkiadással foglalkozott, ugyanis jómaga is nagyszerű költő hírében állt, imádott olvasni és verseket írni.
Egyetlen rossz szenvedélye volt csupán, amiről nagy nehezen lányának Caroline-nak sikerült leszoktatnia, ez pedig a dohányzás volt, és ha hinni lehet a pletykáknak állítólag volt, hogy napi 3 dobozzal is elszívott.
Jackie 1994. május 19-én hunyt el rákban!

______________

A kicsit hosszú felvezető után pedig lássuk miért is vált Jackie divatikonná?!

Fiatalkorától kezdve irigylésre méltó alkata volt (mindössze 54 kiló volt), így már elég korán felfigyeltek szépségére és az 1947–48-as báli szezonban ő lett az „Az Év Elsőbálozója”.
Később First Lady-ként nem volt nehéz megkedveltetnie magát a különféle francia tervezőkkel, ugyanis folyékony francia nyelvtudása, közvetlensége, na meg az haute couture kreációk feletti rajongása csak még több a bizalmat ébresztett a divatházak vezetőiben. Anyósával pedig rendszeres vendége lett divatbemutatóknak is.
Természetesen a közvéleményt megosztotta kicsit különc és cseppet sem olcsó ízlése, így egy ideig Grace Kelly korábbi jegyesétől az amerikai divattervező Oleg Cassini-től rendelt ruhákat. A párizsi stílus megmaradt, csak a tervező volt más, de Jackie természetesen igazán sohasem hagyta el a Chanel, Givenchy és egyéb francia darabok iránti rajongását (viselését sem).

Collage

A tokkalap annyira ismertetőjegyévé vált, hogy sokszor még ma is vele azonosítják. Ez a praktikus fejfedő nem nyomta le a tupírozott frizurát, viszont szabadon hagyta az arcot.
Imádta a pasztell- és az élénk színeket, ezek közül is leginkább a púderrózsaszínt, amit 1962-ben az év színének is választottak és ez talán szintúgy jól bizonyítja azt, hogy a First Lady nem kis benyomást gyakorolt a divat világára (ha hinni lehet a pletykáknak).

Kis érdekesség így a végére: A legendás pink kosztüm amit Jackie férje John halálakor viselt Dallasban, nem a Chanel ház nevéhez köthető, bár a kreáció külleme, a gombok és a szegélyek a divatházhoz köthetők, a ruhát mégis Chez Ninon rakta össze lépésről-lépésre. A merénylet után, a kórházból hazatérve vette le az akkor már özvegy Jackie a kosztümöt, és miután hajlandó volt megválni tőle, először édesanyjához került, aki eljuttatta a Nemzeti Archívumhoz ezt a különleges darabot. A hivatalos átadásra 2003-ban került csak sor, ahol Caroline Kennedy egy kritériumot tűzött ki, az ikonikus kreáció 2103-ig nem kerülhet nyilvánosság elé, és ekkor is majd a család leszármazottai dönthetnek majd a sorsáról. Mindössze annyit tudni róla, hogy speciális körülmények közt tárolják, pontos helye pedig ma is ismeretlen.

1

Collage

Jacqueline Kennedy Onassis Posing Outside Near Water 2 3 4 5 6 7 8 9 10  12

13  16 17jk

(képek: en.wikipedia.org, styleshifterss.blogspot.hu, abovetopsecret.com)

Reklámok