Tie Dye Summer

A jó öreg festett, batikolt darabok a hippikorszaknak hála berobbantak a köztudatba és azóta fel-felbukkan a különféle divatházak kínálataiban, éppen ezért ha akarnánk se tudnánk kikerülni, a fast fashion boltok darabjai közt kutatva.

____

Mint azt már jól tudjuk, a nagy neveknek köszönhetjük a különféle trendeket, hiszen ők indítanak minden egyes őrületet az útjára, amik aztán vagy elbuknak a tömeg körében, vagy egy éveken át húzódó hisztériát eredményeznek.
Idén többek közt Michael Kors, Alexander Wang és a Gucci döntött úgy, hogy meglovagolja ezt a kicsit szélsőséges hullámot, és újabb bizniszt kovácsolnak a festett, batikolt darabokból. Halkan megjegyzem, hogy úgy tűnik, sikerrel járnak majd!

tiedye

Már javában tart a nyár (ha nem is mindig tűnik úgy az időjárásnak hála), és a fesztiválszezon pedig ezerrel dübörög.
Keresve se találhatnánk jobb helyszíneket arra, hogy pár napra kilépjünk a komfortzónánkból és félretéve a megszokott hétköznapi darabokat, kicsit bohókásabbra vegyük a stílust.
Még nem késő beszerezni egy-egy batikolt kincset, hiszen a fesztiválok nagy része még előttünk van, és ha a megérzésem nem csal akkor akár jövőre is megállja majd a helyét különféle nyári rendezvényeken, ez a cseppet sem konzervatív szemet simogató, festett kreáció.

ASOS

aSOS
BOOHOO

boohoo
TOPSHOP

topshop

RIVERISLAND

RIVER

F&F

FF

Bármilyen kérdésed lenne írj nyugodtan a kerubinabmb@gmail.com címre!

Továbbá a következő helyeken megtalálsz
Facebook  Twitter  Instagram  Tumblr  Lookbook