Rowenta – Volum’24 Respectissim teszt

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de személy szerint a hajammal való “kapcsolatom” – ha mondhatjuk így: hullámzó…

Tény hogy régebben rosszabb volt a helyzet, mert sokkal rövidebb hajkoronával rendelkeztem és már egy kis pára is az ellenségemmé vált, és a legtöbb esetben nem tudtam mit kezdjek vele, hogy ne úgy nézzek ki mint aki összeveszett a fodrászával.
Aztán szépen lassan (tényleg nagyon lassan) elkezdett nőni a hajam, és mára már sikerült elérnem arra a pontra, hogy nem leszek ideges ha a túlzott melegtől esetleg nem úgy áll a frizurám, ahogy pár órával előtte, amikor elindultam otthonról.

Kamaszként szent meggyőződésem volt, hogy csak a szögegyenes haj a jó számomra, és ezen sztereotípiámat tovább éltette az a bizonyos Avril Lavigne láz. A nyakkendős kishölgy zenéjén hamar túlléptem, de az egyenes haj iránti rajongásom mit sem változott. Úgy gondoltam, hogy nekem semmi más nem állhat jól csak az! Aztán nem is olyan régen egy forgatás során, a loknik győzedelmeskedtek és annyi pozitív visszajelzést kaptam ez ügyben, hogy azóta már beszereztem a hajvasalóm mellé, egy kúpvasat is.

Manapság észrevettem magamon, hogy nyitottá váltam a különféle hajformázási praktikák felé, szóval éppen a legjobbkor érkezett a Rowenta felkérése A német cég megkeresésének oka ugyanis az volt, hogy teszteljem legújabb terméküket, a Volum’24 Respectissim hajtőemelőt.

________________

Első körben mit is kell tudni róla?

  • Az egyedi, forgó, melegített henger kerámia bevonattal megemeli a hajat a hajtőtől, így dús hatást kölcsönöz a hajnak
  • Thermo Protect rendszere biztosítja a fejbőr védelmét
  • Az ideális 170°C-os hőmérséklet gondoskodik a haj szépségéről, egészségéről, formázhatóságáról anélkül, hogy károsítaná
  • Ionizáló funkciója semlegesíti az elektrosztatikusságot, és lágy, ragyogóan fényes, könnyen kezelhető hajat varázsol

 

DSCF4599

 

dscf4593

A frizurám elkészítésében a barátnőm segédkezett, a végeredményt pedig itt láthatjátok!

A használati útmutatónak köszönhetően nagyon nem lehet hibázni, különféle frizurák közül válogathatunk a leírásban, de természetesen az interneten szörfözve is számtalan tippbe ütközhetünk.

DSCF4604

A hajam frissen mosott volt, így most nem volt annyira lelapulva, mégis rásegítettünk kicsit a hajtőemelővel melynek hatása szerintem látszik is a képeken (hátul egy apró hullámcsattal rögzítettük a tincseket).
Pár apró loknit is belecsempésztünk a frizurámba, ezzel pedig csak azt szerettük volna szemléltetni – hogy bár csak próba szerencse alapon teszteltük eme funkcióját – mégis sikerült ezzel is kicsit feldobni az amúgy nagyjából egyenesnek mondható hajamat.

 

dscf4595 dscf4586

Amennyiben a termék felkeltette az érdeklődésedet IDE kattintva megrendelheted.

A következő helyeken megtalálsz
Facebook  Twitter  Tumblr  Lookbook

 

Advertisements