Korunk Alfiejai!

Néhány hete már megfogalmazódott bennem ezen cikk gondolata, ugyanis pár év után a Paramount csatornán belefutottam az Alfie című filmbe…

Most pedig úgy alakult, hogy a fél város Jude Law vadászatban él, nekem pedig eszembe jutott, hogy ez az írás itt tengődik vázlat formájában, ha már másért nem, éppen emiatt megérett a publikálásra.
Érdekes az, hogy egy film mennyire mást tud adni különféle életkorban, mai fejjel teljesen új értelmet kap ezen férfitípust és be kell valljam nem tudom hibáztatni őket, mert ők ilyenek :]

alfie3

Aki látta a filmet az emlékszik rá, hogy ez a szoknyapecér, 21. századi dzsentri (illetve részben huszadik századi is, hiszen 1966-ban Michael Caine főszereplésével már leforgatták az eredeti verziót) a sok elhagyott és átvert nő után megáll egy kicsit és visszatekint az életére….

“Tudjátok, ha visszanézek az életemre, a nők, akiket ismertem, nem tagadhatom le, hogy mennyi mindent tettek értem, és milyen kevéssel viszonoztam mindezt. Hogyan vigyáztak rám, törődtek velem és én úgy fizettem vissza, hogy semmit sem adtam cserébe. Igen, azelőtt azt hittem, hogy én jártam jól. De mire jutottam? Igazán? Van pénz a zsebemben, pár szép holmim, flancos kocsi van a seggem alatt, facér vagyok. Igen. Kötelék nélkül. Szabad vagyok. Nem függök senkitől sem. Senki sem függ tőlem. Az életem az enyém. De a lelkem mégsem nyugszik meg. És amíg béke nincs, semmi sincsen. Szóval? Mi a válasz? Csak ezt kérdezgetem magamtól. Miről szól ez az egész? Értitek már?”

aéfie2

Nem szeretnék semmiféle férfiakat dobáló, vagy feminista maszlagba kezdeni, viszont azzal szerintem sokan egyetértünk, hogy a való életben is megállja a helyet ez a bizonyos Alfie-effektus.

És ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam: nem is tudom ki rontotta ezt el sok-sok évszázaddal ezelőtt?! Lehet mi nők is ugyanúgy hibásak vagyunk, az alfie kategória létrejöttében mint az erősebbik nem. Azt gondolom, hogy nem feltétlen mindegyik egy önző disznó ha éppen nem szeretne veled kapcsolatba kezdeni és soha ne felejtsd el, ezen tény nem egyenesen arányos azzal, hogy akkor te senkinek sem kellesz majd.

Az alfiek általában nem ígérnek és nem is érzik a tetteik súlyát, a gyengébbik nem képviselői viszont rögtön beleélik magunkat mindenbe és már a következő találkozást tervezik, miközben egy fikarcnyi jelét se kapják annak, hogy ebből a sok álomból valaha is valóság lesz.
A jó öreg mondás éppen ezért megállja a helyét: A lányok a rosszfiúkat szeretik.
És tele lehet sírni sok ezer párnát, ezen a tényen semmi se változtat, valahol ezt a fát mi nők kezdtük el vágni saját magunk alatt. Miért? Talán kihívás, izgalom, ‘a jó valakiért szenvedni’ érzete miatt? Bármi lehet igazán én se tudom, sőt őszintén megvallva nagyon sok tapasztalatom nincs is benne, viszont ezt látom magam körül és próbálom megérti ennek az egész körforgásnak a lényegét. A számtalan nőket támogató cikk, könyv, film vagy akár sorozat pedig ezen ok miatt kezdett el egyre nagyobb teret hódítani világszerte, mert bizony van rá kereslet. A mi lelkünket istápolni kell, mert sokkal jobb az áldozat szerepében tetszelegni, mint belátni azt, hogy minden valahol javarészt azért okkal van és mindenhez két ember kell (de nem foglalnék inkább állást ebben a cikkben).

alfie1

A forgatókönyv pedig az életben is ugyanaz mint a filmben!
Az alfie típus pontosan tudja azt, hogy amit tesz nem feltétlen helyes, viszont játszi könnyedséggel tud elsiklani ezen apróság felett és egy félmosollyal és pár kedves  – ámde utólag belegondolva felszínes – szóval elintézni mindent. Amikor pedig lelép nem keres, de miért is tenné? Soha nem ígért semmit se!
És lehet, hogy a film néhol kicsit túlontúl álomgyárszagú, mégis valahol mély igazságokat hordoz. Mert bár láthatóan a nők sérülnek, mégis igazából a legjobban valahol ott mélyen az alfiek azok akiket hosszútávon ez az egész megmérgez.
Mert őt idézve “pár szép holmi”, lássuk be nem elég, és fel lehet kötni szexin azt a bizonyos sálat, és mosolyokat dobálgatni minden szép nőnek….de az idő véges és a trónról egyszer ő is le lesz majd taszítva, amikor mondjuk jön egy fiatalabb, kedvesebb, őszintébb.
A sors fintora pedig az egészben az, hogy általában idővel mindig összefut egy már meghódított hölggyel és szinte biztos abban, hogy kap majd egy sokadik esélyt is – ha másra nem is pár röpke órára.
Ám döbbenten konstatálja azt a tényt, hogy bizony az a nő akit polcra tett és elhanyagolt, nem keresett soha többet – és most úgy gondolja itt az ideje lesöpörni róla azt a szép réteg port – hát az bizony már mással van, vagy éppenséggel nem ér rá, mert bár keserves út volt, de kitanulta azt, hogy egy ilyen férfitől nem sokat remélhet.

És itt döbben rá a mi drága Alfienk arra, amit Jude Law amolyan narrátorként az arcunkba is mond “De minden erőfeszítés dacára úgy érzem, hogy parányi repedések vannak a vértezetemen.” Ezzel belátva azt az egyszerű tényt, hogy valahol ott mélyen neki is van szíve és ő is ember és talán nem is tehet arról, hogy az a szív nem tud úgy érezni ahogy kell, mert egész egyszerűen vannak olyanok akiknek ez nem megy.

Ez a cikk pedig nem egy ’10 pasi akit kerülj el’ sorozatnak az első része volt, csupán pár gondolat egy bejegyzésbe töltve, amiket úgy éreztem leírok nektek, mert a film után számtalan elmélet cikázott a fejemben.
Nem fogok senkit se óva inteni az ilyen típusú férfiaktól, mert mindenki képes a változásra és egy hús-vér alfienak is egyszer az életében eljön az a nő, akiért majd képes lesz az összes többit elhagyni! Éppen ezért a szőke herceg fehér lovon mesét se húznám most át egy vastag piros filccel, mert lássuk be minden lehetséges….gondolom értitek :]

xxxooo
kerubina

A következő helyeken megtalálsz
Facebook  Twitter  Instagram  Tumblr  Lookbook

Advertisements