VMA 2013 – Vörös szőnyeg mustra

Tegnap lezajlott a VMA annak rendje és módja szerint!

Nem telhet el év ‘botrányok’ nélkül, idén Miley Cyrus lett a fő téma és az, hogy mennyire is képes pukkasztani a polgárokat.

Na de következzen minden szépen sorjában!

TS

Taylor Swift egy Hervé Léger by Max Azaria estélyiben, retró hatást keltett.

SG

Egyik legjobb barátnője Selena Gomezt se kell félteni ha öltözködésről van szó, ugyanis újfent szexisre vette a formát (mikor nem?) és ehhez ez az Atelier Versace ruha remek választás volt.

MC

Miley az est folyamán viselt több textilt is, és amikor éppen nem mutogatta magát szinte mindenből kivetkőzve akkor egy  Dolce & Gabbana darabba bújt. Értem én, hogy szerelem meg jegyesség, na meg hogy az ellentétek vonzzák egymást, na de ennyire? A pasija, bocsánat vőlegénye Liam Hemsworth számomra egy amolyan lassú víz partot mos fiúnak tűnik (elnézést minden rajongótól), azaz túlontúl nyugis és mindenféle feltűnést kerül…Elképzelni nem tudom, hogy egy-egy ilyen Mileys szereplés után benne mi játszódik le, vagy köztük milyen párbeszéd hangzik el.
Mindezektől függetlenül nekem bejön Ms Cyrus lázadó énje is, csak ne vinné már kissé túlzásba ezt a ‘na most megmutatom a világnak’ dolgot, ha pár fokkal visszavenne még jó is lehetne, de lassan már saját maga karikatúrája lesz – CD promo ide vagy oda.

KP

Katika Emanuel Ungaro-ban! Csak nekem kezd kicsit érdektelen lenni?

ch

Ciara-t mindig is csodaszép nőnek tartottam és ezen véleményem mellett most is megmaradok! Csak úgy sugárzott ebben a Givenchy estélyiben.

JH

Jennifer Hudson egy bőr Dior-ban hódított.

RO

Rita Ora egy Alexandre Vauthier kreációban jelent meg, mondjuk azt, hogy érdekes!
A picit Rihanna wannabe beütés bennem még mindig erősen mozgolódik, ha Ora kisasszonyra nézek, de lehet ez már csak egy rossz beidegződés.

WJ

A Smith család legifjabb sarjait se kell félteni ha stílusról van szó, ugyanis Willow és Jaden minden hivatalos eseményen, egy kicsit kitűnik a tömegből. De inkább emiatt kerüljenek a bulvároldalak címlapjára mint másért, különben is jó géneket örököltek és a szüleik pedig támogatják őket a karrierjükben, ennél több pedig nem is kell.

CR

Coco Rocha a VMA-n debütált új pixie frizurájával. Azt a Fausto Puglisi bőrkabátot én is elfogadnám!

EW

Erin Wasson-t épp hogy takarta a textil, alkatán pedig remekül mutatott ez az Alexander Vauthier estélyi.

Lil Kim

Ha nem írják a kép alá, hogy Lil Kim szerepel rajta tán el se hiszem. Kis méretben még azt hittem, hogy Snookie parádézik ebben a sárga platform csodában, majd a nagyításra kattintva meglepően tapasztaltam tévedésem súlyát.  A rapper hölgy 39 éves, mégis ez a túlműtött arc sokkal több évtized elrejtésének görcsös vágyát sugallja, nem?

LG

Lady Gaga visszatért és egy kis pihenő után, újra a hírek élén landolt. Önmagához képest az ezen összeállítása kimondottan visszafogott volt. 

2013 MTV Video Music Awards - Show
Ez pedig már a fellépés része volt és szemmel láthatóan visszatért régi énje is!

Joan Smalls

Joan Smalls-t így ahogy van tetőtől-talpig imádom!

nsync-vma-650a
A bulit fokozva pedig az ‘N Sync ismét összeállt pár perc erejéig. 2003-ban voltak ilyen formában láthatók, és hetek óta csiripelték a madarak, hogy a VMA-n lehet majd számítani valamire. Közben persze mindenki tagadta, de végül megtörtént a dolog.
Bár régebben Backstreet Boys fan voltam, azért az ‘N Sync se hagyott hidegen és a még sok-sok évvel ezelőtt a megkuporgatott zsebpénzemből megvettem az akkor 1850 Ft-ért árusított magnókazettát, hogy aztán a walkmanembe széthallgathassam. De jó is volt :]

Ki volt a legjobban öltözött szerinted?

(képek forrása: http://uk.eonline.com, billboard.com)

 
Reklámok