Az álomgyárból jöttem, mesterségem címere…

Talán csak percek kérdése és kiderül az, hogy kit és hova vesznek majd fel, én pedig szívből remélem, hogy mindenkinek sikerül bejutnia abba a felsőoktatási intézménybe amit ‘megpályázott’ :]

Tanulni sohasem késő ezt mindenki nagyon jól tudja, éppen ezért ha idén lecsúsztok az álom szakról akkor se keseredjetek el, hiszen sohasem késő beülni az iskolapadba és van még bőven lehetőségetek megpróbálni újra. Az is igaz, hogy az észt nem a diploma adja és attól mert valakinek nincs, még nem kevesebb másoknál, ahogy az se több senkinél akinek már éppenséggel 3 felsőoktatási bizonyítvány lapul a zsebében.

A mai esemény pedig ötletet adott ahhoz, hogy cikket írjak azon hírességekről akik jól jövedelmező karrierjük mellett bizony bebiztosítottak maguknak egy polgári szakmát is.
Sokan közülük színészként végeztek, így most őket kihagynám a felsorolásból, hiszen megmaradtak eredeti szakmájuknál. Mégis azért lássunk pár nevet azok közül akik színészi diplomával rendelkeznek: Kristin Davis, Jared Leto, Rachel McAdams és még sorolhatnánk napokon át.
Remélem helyesen fordítgatom majd le nektek a különféle szakokat és végzettségeket.

Dráma szak

Imádom Meryl Streep természetességét és azt, hogy méltósággal fogadja a múló éveket, bár még így is letagadhatna pár évet. De na szaladjunk ennyi más irányba, a filmvilág legjobb ‘ördöge’, a Yale Egyetemen végzett dráma szakon.
Manapság inkább főállású anya mint színésznő Jennifer Garner, aki az Ohio-i Egyetemen először kémia szakra ment, majd végül drámára váltott és ott is diplomázott.

CIKK

Angol szak

Emlékszem Julia Stiles, a szerepe szerint a 10 dolog amit utálok benned című filmben is imádta az irodalmat és a sors fintora – vagy lehet nem is véletlen -, hogy diplomáját is angol irodalomból szerezte a Columbia Egyetemen.
A Másnaposok szépszemű színésze Bradley Cooper se döntött más szak mellett, csak ő a Georgetownt választotta tanulmányai helyszínéül, ahol végül kitüntetéssel végzett. A 90-es évek egyik leghíresebb paranormális jelenségekkel foglalkozó nyomozója volt David Duchovny – természetesen szerepe szerint. Ő egészen a mester fokozatig jutott angol irodalomból.

CIKK

Történelem szak

Edward Norton annyi jó filmben szerepelt, hogy felesleges lenne elkezdeni felsorolni őket. Remek színésznek tartom és csak plusz pont az, hogy a Yale Egyetemen történelemből szerzett diplomát.
Sacha Baron Cohen, volt már Borat, Brüno, Ali G és ki tudja még hány személyiséget rejt a bőr amelyben él. A közvélemény szerint nem normális, pedig igenis van sütnivalója, gyerekkorától fogva jó tanulónak számított és a Cambridge-i Egyetemen végzett.
A Jóbarátok után az Office volt az első olyan sorozat ami folyamatos 20-25 perces nevetésre késztetett minden egyes alkalommal. A kicsit béna, erőltetetten jófej és végtelenül kíváncsi Michael Scott szerepét mintha rá öntötték volna. Steve Carell a magánéletéről nem sok szó esik, pedig házas és két kisgyerek boldog apukája, ja és ő se elégedett meg a színészmesterséggel, tanulmányai helyszínéül pedig a Denison Egyetemet választotta.

CIKK

Pszichológia szak

Kicsiny hazánkban slágerszak is lehetne, ha nem lenne olyan nehéz bekerülni rá, zárójelesen megjegyzem, hogy egy nagyon szép és érdekes szakmának tartom a pszichológiát. A celebvilágból ketten is ilyen irányú diplomával büszkélkedhetnek, az egyikük a gyönyörű Natalie Portman, aki a Harvardon végzett. A másikuk pedig Hugh Hefner. Mr Playboy nem mindig volt éjjel-nappal köntösben. A II. Világháború után az Illinois-i Egyetemen diplomázott.Viszont az is tény, hogy már iskolai évei alatt megfogalmazódott benne a nyuszis magazin gondolata, melynek első számát 1953-ben adták ki a címlapon Marilyn Monroeval.

CIKK

És mindenki más…

Következzenek azon hírességek akiknek a végzettségét érdekesnek tartottam és semmiképpen se szerettem volna kihagyni a felsorolásból.

Eva Longoria-ból sokan ki se néznék, hogy a színészet illetve a modelkedés mellett máshoz is ‘ért’ pedig igen! Idén vehette át mesterdiplomáját etnikai tanulmányokból a Kaliforniai Állami Egyetemen.

eva

Maggie Gyllenhaal, Jake nővére a színészet előtt még gyorsan elvégezte a Columbia Egyetem irodalom és keleti vallások szakát. Brooke Shields  pedig az amerikai filmek egyik kedvenc felsőoktatási intézményébe járt a Princetonra, ahol végül francia irodalomból szerzett diplomát.

CIKK

Rowan Atkinson leginkább Mr Beanként vált ismertté, az Oxfordi Egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett. Gerard Butler, a skót sármőr jogászként végezett Glasgow-i Egyetemen és gyakorolta is ezt a szakmát. Éppen egy neves ügyvédi irodánál dolgozott amikor látta a Trainspotting színpadi változatát és rájött, hogy a színészet az ő pályája – és milyen igaza volt khm.

CIKK

Személy szerint imádom a Adam Sandler filmjeit, a sikeres alkotások mellett mégis van egy biztos ‘szakmája’. A New York-i Egyetemen szépművészetekből szerzett diplomát. Arnold Schwarzenegger, a hajdani testépítő, majd színész, napjainkban pedig leginkább politikus, a Wisconsini Egyetemen üzleti- és nemzetközi gazdaság szakon végzett.

CIKK

Michael Jordan talán a világ egyik legismertebb és legsikeresebb kosárlabdázója, idén töltötte be az 50. életévét. Már az egyetemi évek alatt is ennek a sportnak szentelte minden szabadidejét, itt figyeltek fel rá és ezen sikerének köszönheti azt is, hogy részt vehetett az 1984-es Los Angeles-i Olimpián. Az Észak-Karolina Egyetemen földrajzból diplomázott.

url

(képek forrása: stuffisticated.com, zimbio.com, tumblr, egyéb infok: rasmussen.edu, wikipedia)

Reklámok