10 dolog… – Anna Dello Russo

Heti sorozatom újabb része következik…

Ahogy látom szeretitek ezt a rovatot, így a jó szokást megtartva maradjunk a divat vonalon és következzen ismét egy ‘nagyágyú’ a trend csillagokkal teli egéről.
Az eheti főszereplő pedig nem más, mint Anna Dello Russo! Azt tudjuk nagyon jól róla, hogy az 51 éve Olaszországban látta meg a napvilágot és jelenleg a Japán Vogue szerkesztője és kreatív igazgatója, viszont vannak még érdekességek amikkel annyira nincs tele minden havilap…

anna-dello-russo-23

1.) Már tinédzserként is utálta az egyszerűséget, a farmer és a különféle pulóverek nem elégítették ki a divat iránti vágyait. Saját elmondása alapján, édesanyja mindig azt mondta, hogy úgy nézett ki mint egy karácsonyfa.
2.) Diplomát szerzett olasz- irodalom és művészettörténetből.
3.) Több mint 4 ezer pár cipője van.
4.) Két háza tulajdonosa Milánóban, az egyikben ő lakik a másikban a ruhái.
5.) Minden héten új helyre utazik, más stílust képviselve ettől érzi az egészet igazán sokszínűnek.
6.) Van egy jegyzetfüzete amibe mindenféle inspirációt feljegyez, még azt is, hogy különféle eseményeken esetleg miben jelenik majd meg.
7.) 6 hónapig volt házas. Azt mondta a férje azért hagyta el, mert nem volt hely számára Anna házában…

A fotón Anna van az édesapjával a saját esküvőjén, ahol egy Dolce & Gabbana kreációt viselt. Forrás: http://dellorusso.nowmanifest.com

A fotón Anna látható az édesapjával a saját esküvőjén, ahol egy Dolce & Gabbana kreációt viselt.
Forrás: http://dellorusso.nowmanifest.com

8.) Olcsó cipőket egyáltalán nem hord!
9.) Szereti magát körbevenni szép dolgokkal, vonzza minden ami arany és gazdagságot sugározó.
10.) Saját parfümjét 2010-ben adták ki 2010 Beyond néven, az üvegcse pedig cipő formájú volt.

________________________________

A hölgy stílusa remek inspiráció lehet azoknak akik most kezdenek el kísérletezni mindazon dolgokkal, amik eddig a komfortzónájukon kívül estek.
A minták, ékszerek, színek és mondjuk ki a giccs halmozását, valahogy olyan szintre emelte Anna, hogy az valami elképesztő. Róla tényleg elmondható, hogy kislánykora óta erre készült, egy született fashionista.
Sokan ráncolják a szemöldöküket, amikor egyáltalán nem hétköznapi ruhákban jelenik meg, de ahogy ezen rovatom korábbi szereplőiről, úgy róla is el lehet mondani azt, hogy művészlélek és a másoknak való megfelelés már rég kiesett a perifériájából! Talán ezért is imádjuk!

sw_03_wcff09_milan_182 8cd0e3f0c961920f7e92a140224a50fc_w550 224483_980 anna5 anna_dello_russo_versace anna-dello-russo2 anna-dello-russo-nyc-street-style-121610a anna-dello-russo-prada-pailettes  New-York-Fashion-Week-Street-Style-Portable-Anna-Dello-Russo nyfw-anna-dello-russo-in-victoria-beckham

Ki legyen a jövő heti híresség?

(képek forrása: lifemagazin.hu, elbowsandkneesblog.com, libbydoyle.wordpress.com, streetpeeper.com, guestofaguest.com portable.tv)

Advertisements