Divat világszerte – 1. rész

Az elmúlt napokban, egyszerűen nem jött ihlet a fejembe. Aztán gondoltam egyet és írtam Nektek azzal kapcsolatban, hogy miről olvasnátok szívesen. És jöttek is az ötletek! Íme az egyik….

Egyik kedves olvasóm azt írta, hogy ‘utazás’ ezt pedig össze is lehet kapcsolni a divattal, így született meg az a feltevés: ‘öltözködés a különféle nemzeteknél’.
Elkezdtem agyalni, hogyan is lehetne erről írni, hiszen senkit se szeretnék népviseletekkel traktálni. Ezért arra gondoltam menjünk végig pár országon és nézzük meg mit adtak a divatnak, milyen újító kreációk születtek az adott zászlók színei alatt és nem utolsósorban mely bloggerek öregbítik az amúgy is elég neves nemzetek hírnevét. Ahány ház annyi szokás tartja a mondás és milyen igaz! A divat mindenhol más és talán ettől szép az egész, egy csipetnyit mindenki belecsempészi azt ami.
A tervezőkről annyit, hogy kérlek ne várjátok el azt, hogy minden ország minden divatmágusát felsoroljam mert lehetetlen lenne és a végére egy száraz olvasmány folydogálna a szemetek előtt.

_________

Mi mással is kezdhetnénk mint Franciaországgal…

A francia divat nagyon nagy múlttal rendelkezik elég csak a rokokóra vagy a Napkirályra (XIV. Lajos)  gondolnunk . Az uralkodó sorra alapította meg a textilmanufaktúrákat ezzel elérve, hogy hazai anyagokból készültek a különféle ruhák – és még csak a 17. században járunk. A férfiak akkoriban többet költöttek az öltözködésükre mint a nők, ezt nehéz elképzelni de igaz.

xiv-lajos
Az évszázadok teltek és olyan nagyszerű dolgokat adtak a divatnak többek közt mint a Pret-á-porter vagy a Haute Couture. Neves divattervezőikről nem is beszélve: Coco Chanel, Givenchy, Christian Dior, Yves Saint Laurent és még sorolhatnánk…
Coco Chanel adta a divatnak például az elegáns és egyszerű kis feketét, a gyöngyfüzért és a steppelt táskát. Na meg eldobta az addig kényelmetlen fűzőket és rövidre vágatta a haját, ezzel pedig új hullámot indított el a nők körében.
Christian Dior nevéhez köthető a ‘New Look’. Ami karcsú szabást, alakkövető felsőrészt és a lebegő szabású szoknyát takar. Yves Saint Laurent elsőként készített áttetsző anyagból különféle kreációkat (Nude-Look) és a farmeranyag használatában is korszakalkotó volt.

Collage

A Haute Couture ‘témára’ annyira érzékenyek, hogy nem szívesen látnak ilyen név alatt más nemzetiségű kreációkat és az ő szemükben azok nem is magas szabászati darabok. Az igazi luxus érzés pedig nincs kétség Párizshoz köthető!
Még pár francia divatház a teljes igénye nélkül: Chantelle, Lanvin, Louboutin, Louis Vuitton, Hermés, Sonia Rykiel, Pierre Cardin, Thierry Mugler, Roland Mouret, Balmain!

Napjaink népszerű bloggereiből pedig csak úgy árad a francia elegancia...

The Cherry Blossom Girl

The Cherry Blossom Girl

Le Blog de Betty

Le Blog de Betty

Punky B

Punky B

Olaszország

Luxus termékek, drága anyagok, részletgazdagság, néhol már giccs jellemzi az olasz divatházak munkáit. Neves mesterekben ők is bővelkednek, csak hogy pár példát említsek: Giorgio Armani, Gianni Versace, Guccio Gucci, Domenico Dolce és Stefano Gabbana, Mario Prada és a többi…

Giorgio Armani, a most 78 éves tervezőről kevesen tudják, hogy kezdetben orvosnak tanult, de 2 év után otthagyta az egyetemet és Milánóba költözött ahol kirakatrendező lett. Ami utána következett azt pedig már mindannyian jól ismerjük! Gianni Versace varrónő édesanyjától leste el a szakma csínját-bínját. Mégis először építészetet tanult és csak 25 évesen költözött Milánóba, akkor viszont már végleg a divat mellett döntött. Domenico Dolcenak mondhatni könnyen jött az ihlet, édesapja ugyanis szabó volt és emellett szülei egy kisebb ruházati vállalkozást is fenntartottak. Stefano Gabbana grafikusnak tanult, majd egy műteremben dolgozott asszisztensként, itt ismerte meg Domenicot. Kettejük kapcsolatából született 1982-ben a szerelemgyermekük a Dolce & Gabbana divatház!
Salvatore Ferragamo 1898-ban látta meg a napvilágot és 13 testvére volt, a szegénység viszont nem tántorította el semmitől se. 16 évesen az Egyesült Államokba emigrált és Bostonban cipőkészítőnek állt. A hírességek pedig rajongtak kreációiért. Később beiratkozott a Kaliforniai Egyetemre ahol anatómiát tanult, így már egészen biztos volt abban, hogy a legkényelmesebb darabok kerülnek ki a kezei alól.
Még pár olasz divatház a teljes igénye nélkül: Roberto Cavalli, Prada, Bottega Veneta, Brioni, Ermenegildo Zegna, Fendi, La Perla, Valentino, Miu Miu, Max Mara, Emilio Pucci!

CollageCollage

Olasz bloggerinákból sincs kevés…

My fantabulous world

My fantabulous world

The Fashion Fruit

The Fashion Fruit

The gummy sweet

The gummy sweet

Nagy-Britannia

A brit divat egyedinek mondható az egész világon! A szubkultúrákban elterjedő darabok és irányok, egyre nagyobb hatást gyakorolnak az öltözködésre. Mernek merész dolgokat kombinálni és alkotni, elég csak Vivienne Westwoodra gondolnunk aki a punk stílust egészen a kifutóig ‘cibálta’ – férje a Sex Pistols menedzsere volt – és a mai napig, sokaknak megdöbbentő kreációk kerülnek ki a keze alól. Nem kell messze menni a következő példáig aki Alexander McQueen, az egykori divattervező szegény családba született, de már kisgyerekként a nővéreinek vart ruhákat. 16 évesen aztán egy szabó mellé szegődött és a kitartó munkának hála, a hírnév felé vezető út egyszer csak megnyílt előtte…
De ne feledkezzünk meg az egyik talán ‘legbrittebb’  divatházról a Burberryről sem. Thomas Burberry 1880-ban alkotta meg, majd 1887-ben szabadalmaztatta a gabardinet ami egy plüss, szintetikus, vízálló és mégis szellős anyag. Utána jött a híres neves-kocka és a végleges áttörés 1914-ben amikor a lövészárokban dolgozó katonáknak terveztek kabátokat….Napjainkban is elismert márkaként tartják számon, amihez erősen hozzájárult a 2001 májusa óta kreatív igazgatóként dolgozó Christopher Bailey munkája is.
Még pár brit divatház a teljes igénye nélkül: Marks & Spencer, French Connection, Ben Sherman, London Fog, Stella McCartney, Matthew Williamson, Mulberry!

Collage

Számos fiatal lép a bloggerkedés mezejére a szigetországban is…

Coco le freak c'est chic

Coco le freak c’est chic

Mocha soy whippy

Mocha soy whippy

She wears fashion

She wears fashion

Ez a cikk, ha mindent most írnék le Nektek elég hosszúra nyúlna, így egyezzünk ki abban, hogy egy második rész keretein belül folytatjuk! A következő felvonásban  többek közt német és spanyol tervezőkkel ismerkedhettek meg!
A divattörténelem szerintem nagyon jó – annak ellenére, hogy sokan utálják a törit -, olvasni arról, hogy ki és honnan indult és mit ért el, elég érdekes tud lenni. Ugye? :]

Advertisements