Gwen Stefani – Harper’s Bazaar 2012 szeptember

Gwen Stefani olyan gyönyörű a Harper’s Bazaar szeptemberi számában, hogy úgy gondoltam kár lenne csak egy képet megosztanom Veletek.

A korábban lázadó, kezdetben ska majd rock zenét képviselő fokszabályzós, színes hajú leányzó mostanra érett nővé változott. Természetesen ez nem meglepő, hiszen idén októberben tölti be 43. életévét, de bátran letagadhatna 10 évet – ha nem többet. Napjainkban leginkább a divattervezés köti le és a család, ugyanis aki még nem tudná Gwen két gyönyörű kisfiú büszke anyukája.

A No Doubt pedig ismét összeáll, reméljük a sikerük a régieket is túlszárnyalja majd és ez nem egy hattyúdal lesz az együttes számára.

Az interjúban többek közt mesél arról, hogy szeret sminkelni: “Mindig olyan lány voltam aki szeret öltözködni. Ma már kétszer is sminkeltem, először amikor a gyermekemet vittem iskolába, majd mikor hazaértem megmostam az arcomat és feltettem egy sminket amit most viselek az ebédünk alatt. Szeretnék a férjemnek tetszeni és ő szereti ha van rajtam smink.”


Egészséges táplálkozás? “Utálok a testemről beszélni (minden egyes alkalommal) ez nevetséges. Nincs titok: csak táplálkozz egészségesen, edz és kínozd magad.”

Anyaság? “Szuper dolog anyának lenni, de egyben nehéz is. Megtalálni az egyensúlyt a család és a munka közt, az egyik legnehezebb dolog amivel valaha az életben találkoztam.”

Hírnév, pletykák? ” Ha valaki valótlan vagy rossz dolgot állít rólam, az nem érdekel. Talán van bennem egy passzív személyiség akit ez egyáltalán nem érdekel. tudom, hogy bármit mondhatnak. S mit csinálhatsz? Mivel ez nem része a valóságnak, így nem érdekel.”


SZERINTED?

Reklámok