The Dark Knight Rises – avagy a film a ruhák szemszögéből

Sok film női szemmel is tud érdekes lenni – még a verekedős, lövöldözős, világmegváltós alkotások is. Hogy miért? Hát természetesen a ruhák miatt. Amik mögött, egy elég komoly jelmeztervező csapat és styling áll.
A Batman trilógia befejező 3. része a A sötét lovagFelemelkedés természetesen nem az outfittek miatt tetszett nekem, viszont mint a gyengébbik nem egyik divatbolondja, nem tudta elkerülte a figyelmemet a Macskanő nagyszerű öltözéke.
Megpróbáltam a  világháló segítségével összegyűjteni az öltözékekről szóló infókat, persze ez nem könnyű, hiszen a film nem erre ‘szakosodott’.

Anne Hathaway figurája, egy sportos és bátran kijelenthetjük a ritmikus sportgimnasztikában viszonylag jártas nő. Nem fél semmitől és leginkább éjszaka bőrruhába bújva járja Gotham városát, hogy elvegye a gazdagoktól azt, amiből nekik úgyis több van.
A színésznő, azért, hogy mindezeket az ugrásokat, mozdulatokat sikeresen véghezvigye heti 5 napot járt kaszkadőr képzésre, és napi 1,5 órát táncolt.


Az egyik kedvencem a csizmája volt, amelynek picit photoshoppolt változatát láthatjátok itt:


Körbenéztem különböző oldalakon, s azt az információt találtam, hogy Anne cipőit a Theatrical Shoemakers (szabad fordításban Színházi Cipészek) készítették.


A műanyag sarkon lévő kis hegyes részek megfigyelhetőek a filmben is, ahol a cipő sarka már ezüstre volt festve. Persze ebben rohangálni folyamatosan nem lehet, még akkor se ha dollár milliókat kapsz egy-egy moziért, így természetesen vannak ennek a csizmának különböző változatai, na így már mindjárt más…

Nappal pedig, egy egyszerű elegáns városi lány, Selina Kyle, aki egy szerény lakásban él másodmagával.
Ekkor is inkább a feketét és a sötétkéket részesítette előnyben. Ami valljuk be jól állt neki!

Volt, olyan hogy Audrey Hepburn-ként ragyogott…

A börtönruha egyedül ami színes a hölgyön, illetve ha jól emlékszem a záróképen viselt darabja, amit csak egy pillanatra láthatunk.

Mivel a legnagyobb hullámot az ő bőrszerelése indította el, ezért lássuk hol tudtok bőrnadrágot beszerezni, mivel még idén is erősen tartja majd a helyét a különböző boltokban.

Zara, 69.995 Ft

Bőr hatású leggings

Mango, 6.595 Ft

Christian Bale a magányos milliárdos öltözéke, hétköznapi, üzleties és szintúgy javarészt elegáns.
Remek szabású öltönyök és tökéletes denevér ruha.


Ha nem éppen megmenti Gotham polgárait akkor mint Bruce Wayne éli napjait.
Bár az első képen elmehetne Scott Disick dublőrének, vagy inkább Scott lehetne Christian-é?!?!


Tom Hardy, Bane megformálója, aki sakkban tartja Gotham városát, mindenen és mindenkin keresztülmegy. Remekül alakítva ezzel a gonosz figuráját.
A színész – ahogy a Star Wars esetében is – arcára nem fektetnek akkora hangsúlyt, így sokan nem is tudják meg, ki testesíti meg, Bruce Wayne jelenlegi legnagyobb ellenségét.
Most megmutatom Nektek az urat :)


A kosztüm alapvető kelléke pedig a maszk volt…

A filmben leginkább ebben az irhakabátban tűnt fel – ha nem épp félmeztelen volt – , stílusosan a gallért markolva.


Amelynek másolatát már online is árulják. Akit érdekel az megnézheti ITT.

A tavalyi fashion weeken Ermenegildo Zegna már ebben képzelte el a 2012-es téli hónapokat. Szóval az idei hideg időszakban ez a darab biztosan divatos lesz.

Miranda Tate (SPOILER! aki Ra’s al Ghul lányát alakítja) az elején egy igazi üzletasszony látványát kelti, majd később ő is a lazább, utcai viseletre vált.
Sajnos előbbiről igazán értékelhető képet nem találtam, így marad a könnyedebb outfit!

Aranygombos kabát…

és a keleti stílusú kabát…

Joseph GordonLevitt (éljen, éljen) maradt utolsónak, a film nagy részében rendőrruhát visel, így arra értelemszerűen nem térnék ki, maximum egy megjegyzés erejéig, nagyon jól állt neki!!


Civilben, ő is követi a férfiasan elegáns irányt egy csipetnyi casual vonallal megspékelve. 

NEKED KI TETSZETT A LEGJOBBAN A FILMBEN?

(a csizmáról az info és a képek:  http://botterman-empire.blogspot.co.uk)

Advertisements