Teen Choice Awards 2012

A hétvégén ismét lezajlott egy díjátadó, ezúttal a Teen Choice Awards szobrainak örülhettek a nyertesek.
Mivel az ilyen jellegű bejegyzéseket úgy látom, hogy szeretitek, ezért lássuk akkor, ki mit viselt a “rózsaszín” szőnyeges eseményen.

Selena Gomez, egy Dsquared2 darabban jelent meg, amelyhez a cipellőt Herve Leger-től választotta. Az énekesnő tegnap ünnepelte 20. születésnapját. Repülnek az évek….


Demi Lovato-t sokan támadják, különböző függőségei és öngyilkossági kísérlete után is. Számomra mindig semleges volt az éppen aktuális helyzete, mégis azt vallom, hogy mint egy főnixmadár a hamvaiból támadt fel. S amióta elhagyta a szanatóriumot ( ki hogy hívja..) azóta kilépett a régi árnyékából, s egyre jobb próbálkozásokat láthatunk tőle.
Ez a tollas csoda pedig Faiguni & Shane Peacock munkáját dicséri…..nekem tetszik (Y)


Kat Graham
neve annyira nem csengett ismerősen, a Google segítségét kellett kérnem. Most már tudom, hogy színésznő és a Vámpírnaplókkal vált igazán ismertté. Shame on me….de ennyi sorozatot már se időm, se kedvem nézni.

Azért tettem be ebbe a válogatásomba, mert imádom az outfit-jét.


Taylor Swift a szememben ő egy örök cuki szűzlány marad. A megjelenése viszont, díjátadóról díjátadóra jobb. A kis pillecukor, Maria Lucia Hohan ruháját viseli egy Prada cipővel párosítva.


Rebecca Black rémes slágerétől zengett a youtube tavaly. Az azóta már énekesnővé avanzsált (????) Becca is tiszteletét tette az eseményen.
Kíváncsi vagyok, a 15 perc hírnév lesz e fél órás vagy sem…


Victoria Justice színésznő, Gomez-Gracia ruhája imádnivaló! A kiegészítők hozzá pedig, Lauren Merkin clutch  és Shutz lábbeli.


Ian Somerhalder öregszik? Vagy miért néz ki minden képén úgy, mintha épp egy botoxkezelésről jött volna, vagy direkte fehérítené a bőrét? NEM!!

és rajongó “koravén” kislányok körében.
Valahogy sohse tudtam azonosulni, ezekkel a wannabe szépségkirálynő 5-10 évesekkel.


Pici Serena, pici szerelme Justin Bieber a már jól megszokott outfitet hozta. A magasszárú cipő már annyira védjegyévé vált, hogy el se tudom képzelni enélkül. Szerintem még aludni is ebben megy.


Kendall Jenner és Kylie Jenner kezdenek kilépni híres Kardashian testvéreik árnyékából. S minden lépés adott a sikerhez, ugyanis ahogy nőiesednek egyre szebbek. S ha van pénz, akkor azért könnyebb stílusosnak lenni. Nemde ;) ?


A csinos kis hazudozó Lucy Hale egy remek összeállításban jelent meg. A ruha Wes Gordon munkáját dicséri, a cipőt pedig egyenesen imádom (lassan felvetül a kérdés, hogy mit nem? ) !!


Carly Rae Jepsen-nek hála egy egész földgömb énekli, hogy “call me maybe”….S köszönjük ezt a fülbemászó slágert neki.
Egy pálmafás Lisa Ho összeállításban jelent meg. Bár nem tudom pontosan, hogy milyen az énekesnő személyisége, de úgy látom remekül illik hozzá ez a darab.


Nikki Reed, és a kis kék nyíl, amit legalább a photoshop nagy mesterei lefabrikálhattak volna. Máskor annyira aktívak, most mindenki szabadságra ment? Nikki amióta nem szomjazik vérre, kicsit leadott mellből? Nem azért de nekem nagyobb dekoltázzsal rémlett a színésznő…

Mert nagyobb is volt?!



A ‘Szentháromság”, Taylor Lautner, Kristen Stewart és Robert Pattinson. A Vejedre ütök találkozó jól sikerült, viccet félretéve a fiúk hozták a megszokott megjelenést, Kristen pedig felszabadultnak tűnik az oltalmazó karok közt.


Zooey Deschanel az egyik kedvencem lett, a New Girl című sorozat első évadja után. Annyira édesen alakítja a picit naiv, picit elvont és vicces tanárnőt, hogy ennél testhezálló szerepet nem is kaphatott volna. Már nagyon várom a második évadot.
Bár a képen kicsit szomorúnak látszik, reméljük ez csak egy rosszul elkapott pillanat. A ruha Monique Lhuillier, a clutch Jimmy Choo.


No Doubt, reunion? Mad idővel kiderül, hogy kell e ez nekünk. Mindenesetre Gwen stílusa mint mindig most is kifogástalan.

http://www.dailymotion.com/video/xsbzym_no-doubt-teen-choice-awards-2012-full-performance_music


Még Pauly D is játszott!!


HELLO Zac ;) !!

NEKED KINEK AZ OUTFITJE TETSZETT A LEGJOBBAN?

Reklámok