Újabb adag ajánló a téli trendekből…

Már elég nagy a különböző boltok téli kínálata, így úgy gondoltam ideje lenne átnézni, mit lehetne hordani télen, feldobva ezzel az unalmas hétköznapokat. Celebek és a kifutók kitaposott ösvényein haladva, hiszen minden ötlet indul valahonnan.

Gondolom ti is számtalanszor találkoztok azzal az érzéssel reggelente vagy buliba indulva, hogy “mit vegyek fel?“, “nincs semmi jó ruhám“…na igen, talán minden nő így érez majd amíg világ a világ, hiszen a sok sohse elég. Ez valami beteges felhalmozási mánia szüleménye. S ha nem találunk semmi hordhatót, akkor irány a legközelebbi bevásárló utca/pláza, s a vadászat után, hatalmas mosollyal nyugtázzuk azt, hogy végre van valami “hordható” kincsünk is. Ami persze teljesen sohse igaz (mert tele a szekrény), de a lelkünknek jobb ebben a hitben élni. S van a másik opció, amikor SOS helyzetben barátnőnkhöz fordulunk, valami jó ruháért, mert ugye mindig van egy olyan barát, aki megosztja velünk egy-egy darabját.
Elnézést picit elkanyarodtam a valódi témától, s akkor lássuk írásom apropóját, a telet. Ugyanis ez az, az évszak, amikor sokkal nehezebb divatosan felöltözni. Persze vannak a rétegek, meg a színes kiegészítők, és a különféle csizmák. Mégis én úgy érzem, egy picit több fejtőrést okoz, mert mit vegyek fel ha kint tombolnak a mínuszok? Nehéz döntés, hiszen napközben sokszor megyünk ki-be, innen és onnan, s ez minden alkalommal vetkőzést igényel. Amikor asztronautából átvedlünk nőkké, majd vissza. Jó lenne ha a pulcsi nem gyűrné szét azt a szép blúzt vagy inget, ami amúgy olyan jól áll ahhoz a kis szoknyához, amihez milyen jól passzol az a szép cipő, de azt nem vehetem fel, mert -5 fokban nem biztos, hogy szerencsés választás, már csak a felfázás végett sem. Ezért meg kell próbálni úgy trükközni, hogy egyszerre legyünk csinosak és ne fázzunk.
Ez saját vélemény, s tiszteletben tartom, sőt érdekel is Te hogyan gondolkodsz erről?

De nem szaporítom a szót, kusza eszmefuttatásommal, lássuk mások hogyan maradnak divatosak és nők is, ebben a hidegben. Hogy jobban megismerjetek mindegyik végére odabiggyesztettem a személyes véleményemet ;)

Part 1.

A garbó az egyik olyan darab, ami sokakban ambivalens érzéseket vált ki. Van aki imádja, és van aki ki nem állhatja. Úgy érzem ennek szeretete a korral változik. Viseld egy egyszerű farmerhez, szoknyához vagy ruhaként, vagy akár alsóbb rétegként. Dobd fel nyaklánccal vagy karkötővel.

Akik ruhákra esküsznek


Zoe Saldana, Emma Watson, Lake Bel, Beyonce, Cameron Diaz

…akik “rétegként” viselik. BCBG Max Azria 2011 őszi/téli bemutatója


…szoknyához, nyaklánccal, Beyoncé húga Solange Knowles


s nézzünk pár itthon elérhető példát…


Zara, sokféle színben, 3.595 Ft


H&M, 8.990 Ft


Pull and Bear, ujján díszítéssel, 2.995 Ft


ASOS, £25 ~ 8.900 Ft, szállítási díj nincs.
Címük: www.asos.com
Ruha linkje: ITT.

Személyes vélemény: A garbó nekem sokáig “jaj ne” volt. Aztán egyszer vettem egyet a Zara-ban, s mostanra megszerettem, ahogy a mintás szürke karácsonyi hangulatú csapott aljú H&M-es kincsemtől se válnék meg. Meleg és tényleg jó, csak ajánlani tudom ;)
Ja és egy tipp a Zara-ban leárazáskor, ami általában December 27-én kezdődik ( az 1. hullám) a garbók egész jó áron vannak, idén a nyár végén csupán 995 Ft-ért adták őket.

Part 2.

Az állatmintás kabátok idén télen is hódítanak. S akik szeretnek kitűnni a tömegből azoknak szívből ajánlom. Garantáltan, anyagtól függetlenül, minden tekintet Rád szegeződik.
Sokszor nem is kell hozzá semmi egyéb, néha a kabát viszi az egész összeállítást. Persze, ha olyan eseményre mész ahol azért jobb kicsit kiöltözve lenni, akkor se tétovázz, öltözz alá nőiesen.


Ashlee Simpson egy laza hétköznapi délutánon a plüss mellett döntött


Nőcisen: Mary-Kate Olsen,Alexa Chung, Kate Moss.
Mary-Kate inkább kicsit ijesztő!


Pár hétköznapi példa

s nézzünk pár itthon elérhető darabot…


Zara, 19.995 Ft


Zara, 25.995 Ft


ASOS, £70.00 ~ 25 ezer Ft
Kabát linkje: ITT.

Személyes vélemény: a leopárd mintával a kapcsolatom sohse alakult ki igazán, talán el se kezdődött. Idán nyár végén vettem egy állatmintás melltartót, de egyenlőre ennyi is maradt a dolog. Remélem hamarosan egymásra találunk valamelyik boltban.

Part 3.

Bulikba vehetünk flitteres blézert, de egy egyszerű horgolt/kötött pulcsit is bőr nadrággal, vagy akár csipke felsőt, mintás nadrágot, vagy fém színű darabokat. Mindegyik opciónál a különlegesebb darab már alapból mindent visz, s így nem vagyunk annyira hétköznapiak sem.


Flitteres blézer Blake Lively-n, tény a képen nem téli időben van éppen rajta. De én is csak téli bulikba adok ötleteket. S ez a kabátka a hideg hónapok egyik slágere.


Egyszerű horgolt/kötött pulcsit is bőr nadrággal: Olivia Palermo.


Csipke felső: Poppy Delevigne.


Mintás nadrágok: Chloe Moretz.


Fém színek: Balmain, RTW 2011 ősz/tél

s nézzünk pár itthon elérhető darabot…


Flitteres blézer: Zara, 19.995 Ft


Csipke: Zara, 9.995 Ft


Mintás nadrág: Zara, 7.995 Ft


Fém színek: Zara, 9.995 Ft

Személyes vélemény: Bocsi, a Zara-s példákért, de sok bolt oldalával továbbra se vagyok teljesen megelégedve. Fém színű darabokat, a H&M-ben is fellelhettek, ott láttam sokfélét. Továbbá a bőr nadrágok/szoknyák is megtalálhatók a New Yorker-től kezdve a H&M-en át sokféle fajtában és színben. Az áruk átlagban 7.990 -9.990 Ft között mozog.
Idén minden ami bőr az jöhet. Van egy bőr szoknyám, amit imádok. S már nagyon várom a H&M “Tetovált lány” kollekcióját, hogy végre én is egy bőrnadrág büszke tulajdonosa lehessek. Tavaly sajnos a Bershka választékából nagy volt rám mindegyik, nem értem miért azért nem vagyok olyan vékony.
A mintás nadrág fronton úgy gondolom nem kell magyarázkodnom, hiszen a Versace for H&M egyik darabja az enyém lett, amit amúgy szórakozóhelyeken eléggé megnéznek az emberek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire “furcsa” vagy csúnya??!!??
A flitterrel régebben nem tudtam mit kezdeni, és idén ősszel tettem meg az első lépéseket. Pontosabban segített benne az én drága Szerelmem, s vett nekem egy flitteres hajpántot. Tetszik, és most már nem zárkózom el tőle, ígérem!!
Fém színek, csipke? Gyertek, örömmel várlak és kereslek titeket ;)

Part 4.

Ha nem szereted  feltűnő színeket, akkor neked találták ki a  fekete-fehér kombinációt, a magyarul csak tyúklábnak nevezett mintát (angolul houndstooth).  Ez a klasszikus összeállítás ugyanis akármikor akárhol helyt állhat, munkába menet és buliba egyaránt.


Van aki egészben szereti: Anna Dello Russo, a milánói divathéten.


Jöhet akármiben: kabát, táska, szoknya.


Gaga-nak egy semmiből se elég, itt is rögtön 5 tyúkláb mintás darabot láthatunk rajta.


Kim Kardashian még fotelt is beszerzett.

s nézzünk pár itthon elérhető darabot…


Nadrág, ASOS, £24 ~ 8.500 Ft
Linkje: ITT.

Cipő, ASOS, £45 ~ 16.000Ft
Linkje: ITT.


Kardigán: ASOS, £85 ~ 31.000Ft
Linkje: ITT.

Személyes vélemény: nekem egyetlen sálam van csak amit még 2 éve vettem a H&M gyerekosztályán. Őszintén szólva nem nagyon nézelődtem ezen a téren mostanában, így nem tudok infóval szolgálni arról, merrefelé kaphattok ilyen darabokat.

S ha ez se elég még akkor olvassátok el egy korábbi összefoglalásomat az őszi/téli divatról ITT.
Bár ez a bejegyzés nem kimondottan a fiúknak szól, mégis ha elolvastátok, és a végére értetek ennek, akkor ITT van Nektek is egy kis csemege “nemre szabva”, a hideg hónapokkal kapcsolatban.

Tetszett? Mit hordanál ezek közül?